Disney-kvízek

A stúdió 1923-ban indult, és majdnem elbukott az első nagy szereplőjén: a Oswald nevű nyúl jogait a forgalmazó tartotta meg, így Walt Disney kénytelen volt újat kitalálni. Az új figura Mickey Mouse lett, aki 1928-ban, a Steamboat Willie című rövidfilmben mutatkozott be — ez volt az első szélesebb körben bemutatott, szinkronizált hangú rajzfilm.

A Hófehérke és a hét törpe 1937-ben az első egész estés, rajzolt animációs film volt. A szakma „Disney őrültségének” nevezte, mert senki nem hitte, hogy a közönség végigül másfél órát rajzfilmből. A bevételéből épült fel a burbanki stúdió.

A technikai újítások gyakran a képi mélységről szóltak. A többsíkú kamera több, egymás mögé helyezett, külön mozgatható rétegen keresztül vette fel a jelenetet — így jött létre az az érzés, hogy a háttér valóban távolabb van. Az eljárás munkaigényes volt, de évtizedekre meghatározta a Disney-filmek látványát.

A stúdió belső szerkezete is legendás: a Walt Disney köré szerveződő vezető animátorokat „a kilenc öregnek” nevezték, és ők vitték a klasszikus korszak filmjeit a Pinokkiótól a Hamupipőkéig. A kilencvenes évek megújulása — a Kis hableánytól az Oroszlánkirályig — már egy másik nemzedék munkája.

Magyarországon a Disney-filmek külön életet élnek a szinkron miatt. A magyar hangok és a dalszövegek fordítása sok nézőnél erősebben rögzült, mint az eredeti; a szereplők neve is gyakran magyarosodott. Ezért van az, hogy egy Disney-kvízben a magyar és az eredeti címek keverése önmagában is fogós kérdés.

A vidámparkok 1955-ben nyíltak meg az első Disneylanddel, és azóta a szereplők nemcsak filmekben, hanem fizikai térben is léteznek. Ez a kettősség — mozi és helyszín — a mai napig meghatározza, hogyan gondolunk a stúdió alakjaira.

A Fantasia 1940-ben technikai kísérlet is volt: a stúdió külön hangrendszert fejlesztett hozzá Fantasound néven, ami az első kereskedelmi célú többcsatornás mozihang volt. A film a bemutatáskor nem hozta vissza a költségeit — a berendezés telepítése annyira drága volt, hogy alig néhány moziban lehetett az eredeti hangzással látni.

1941-ben sztrájk bénította meg a stúdiót. Az animátorok egy része a bérezés és az elismerés miatt lépett fel, és a konfliktus tartósan megváltoztatta a cég belső viszonyait: több vezető rajzoló távozott, és önálló stúdiókat alapított. A klasszikus korszak második fele már ebben az új felállásban készült.

A technológia többször is átrajzolta a stílust. A hatvanas években a xerográfia tette lehetővé, hogy a rajzokat közvetlenül vigyék át a fóliára, kézi tussal való átrajzolás nélkül — ez tette gazdaságossá a 101 kiskutya több ezer pöttyét, cserébe viszont vázlatosabb, kontúrosabb képet adott.

A kilencvenes évek megújulását két névhez szokás kötni: Alan Menken zeneszerzőhöz és Howard Ashman dalszövegíróhoz. A Kis hableány, A Szépség és a Szörnyeteg és az Aladdin dalai nem díszítések, hanem a cselekményt viszik előre — ez a színházi musicalekből átvett szerkesztésmód lett a korszak védjegye.

Magyarországon a szinkron külön hagyomány. A magyar hangok gyakran évtizedeken át kísérik ugyanazt a szereplőt, a dalszövegek fordítása pedig önálló műfaj: énekelhetőnek, szájra illeszkedőnek és értelmesnek kell lennie egyszerre. Sok néző a magyar változatot ismeri elsődlegesként — ezért is fogós, ha egy kvíz az eredeti címekre kérdez rá.